Ha az a tapasztalatod, hogy a lélek halhatatlan, akkor a lélek evolúciója kényszeríti ki a materializálódott test evolúcióját.

Peter Kurdi: Nos, az egyik megközelités a "rendszergazda Isten", aki egy Világegyetem nevü szimulációt futtat. Ez persze részünkről meglehetősen tökéletlen analógia lehet, mivel nem igazán tudjuk még elképzelni ennek a hogyanát és miértjét. Érdekességképpen megemliteném, hogy procedurálisan generált grafikával már mi is képesek vagyunk gyk. végtelen méretü szimulációkat létrehozni, pl. az 1984-es Elite, ami egyetlen floppyn elfért, 282 trillió, egyenként 264 csillagrendszerből álló galaxist is képes volt futtatni. Ez persze látszólag még mindig elég távol áll a mi világegyetemünk felbontásától (200 milliárd galaxis, mindben 200 milliárd csillag, 78 milliárd x milliárd atom egyetlen homokszemben), de ha az ember megnézi a mostanában megjelenő No Man's Skyt, már nem is annyira biztos a dologban. (Ezt tudja, szó szerint végtelen számú csillagrendszerrel: www.youtube.com/watch?v=RRpDn5qPp3s).

No mindegy, mindenesetre HA a világegyetem egy szimuláció, az operátornak lehet közvetlen "telepatikus" kapcsolata a benne kifejlődő intelligenciákkal (vagy a kisérlet szerves részeként, vagy puszta kiváncsiságból), illetve biológiai haláluk pillanatában "lementheti" ezeket (lélek/túlvilág). Ez nem igazán cáfolható, bár persze nem is bizonyitható (bár nekem személy szerint a kvantumfizikától folyton az az érzésem támad, hogy egy hanyagul lerenderelt mélyfelbontás anomáliáit figyeljük) - viszont egyfajta magyarázatot nyújthat a spirituális élményekre.

Kedves Edward, nekem nincs ilyen tapasztalatom, csak egy kicsit csipkelődtem a Vatikánon. A lélek evolúciójával magyarázni a megfigyelhető biológiai evolúciót az egysejtűektől az emberig elég meghökkentő feltételezés, mert milyen is a kezdeti létformáknak megfelelő lélek, és a fejlődése hogyan vezet a halhatatlanságig? Péter, az érvelésed igen szellemes, bár kissé elvont.

Különböző emberekkel beszélgetve, de önismeret révén is tapasztalható, hogy a zemberek különböző tudatossággal élik meg az életüket. Különböző képpen élik meg azt, hogy mennyire tudatosak az érzelmeik által irányított életükről. Ki mennyire zárja be magát egy egy gondolatba v. érzelem állapotba, vagy éppen nyitja ki személyiségét, érzékelését szélesebb spektrumba (empátia, megérzések, tudatosság.)
Ismerünk öntudatlan lényeket, és az állatok tudatosságát is megfigyelhetjük, ha játszunk velük.
Az emberek is különböző képpen tudatosak a csecsemő és felnőt korukról.
Ezen tapasztalatokból összerakható egy skála különböző tudatossági fokozatokból és felismerhető egy evolúciós kapcsolat ezek között.
Logikus a kép, ha a lélek evolúcióját feltételezzük elsődleges létezőként, és a lelkek különböző evolúciós fokozaton inkarnálódnak különböző testekben és idegrendszerekben. Még logikusabb, ha a lelkek evolúcióját nem egyirányúnak hanem a saját gondolatok által különböző irányokban nyíló és záruló tudatokként szemléljük.
Mindenható teremtő Isten gondolhat egyszer olyant, hogy az legyen a kívánsága, ne legyen mindenható. Ezáltal a kívánság által mindenhatósága, és az erről való tudatossága csökken. Többször is eljátszhat azzal a gondolattal, hogy egyre kevesebb dolgot tehet meg, és teremtő ereje által valóban egyre kevesebb egyre korlátozottabb tapasztalatokat (univerzumokat) teremthet magának. Végső soron furcsa gondolatbörtönökbe is zárhatja magát. Képzelheti egyszer azt is, hogy ő csak egy egyszerű ember....

Persze ez messzebbre vezet, mint a Vatikán által hírdetett tanok.

Sajnos én ennél sokkal földhözragadtabban gondolkodom, és ami fölösleges, azt elvetem. Hogyan lenne a lélek elsődleges, ha az élővilág tekintélyes része semmiféle lelki jelenséget nem mutat? Mondjuk egy amőba. És hogyan magyarázza a lélek elsődlegessége ill. evolúciója a biodiverzitást és a környezethez való átmeneti és tartós idomulást?

Peter Kurdi Egy hivőnek első látásra ijesztő lehet a szimuláció-hipotézis, pedig valójában elég szivmelengető. Ha a spirituális élmények autentikusak (nem az agy játéka önmagával, hanem tényleg van valaki a vonal másik végén), az lényegében azt jelenti, hogy a szimuláció pont azért fut, hogy intelligenciákat, "lelkeket" termeljen ki, az egész történet alapvetően személyes jellegü.

Más kérdés, hogy Isten ebben a képletben az egyetlen valóban létező, valamiféle testetlen ősintelligencia, ami "álmodja" a világegyetemet (tkp. csak intelligencia létezik valójában), vagy csak egy a szimulátort tartalmazó világegyetem lakói közül, akik ugyanigy "véletlenül" fejlődtek ki, mint mi? ("What if God was one of uuus...") Utóbbi esetben ugyanis a létezés alapvetően mégiscsak személytelen jellegü, csak nekünk van akkora mázlink, hogy a mi szimulált univerzumunk nem az (üröm az örömben, hogy a világegyetemünk addig létezik, amig az azt szimuláló hardver - bár az elvileg eddig is kibirt 13,8 milliárd évet). Kivéve persze, ha Isten egy másik szimuláció lakója, akit egy harmadik szimuláció tagja renderel (ne fáradjon, Russell úr - végig teknősbéka).

A teljesség kedvéért még idedobom az egyik frissebb elméletemet, szerintem konzisztens, de igazából valahogy nem akarok hinni benne...

1. A játékelmélet szerint minden rendszerben lennie kell néhány egymással vetélkedő csúcsragadozónak. A világegyetem csúcsragadozóinak értelemszerüen rendelkezniük kell a csillagközi utazás képességével.

2. Az emberi faj (vagy bármilyen biológiai faj) eredendően alkalmatlan a csillagközi utazásra - a mélyür a gépek világa. Egy gép vidáman átvészel napvihart, vákuumot, hőséget, fagyot, és képes évezredekig csücsülni nyugiban, amig átér egyik pontból a másikba. A világegyetem csúcsragadozói tehát minden bizonnyal szerves lények által épitett mesterséges intelligenciák - vagy legalábbis azok lesznek. Tekintve, hogy a földi élet négymilliárd évig elvolt értelmes faj nélkül, feltételezve, hogy a gépi civilizációk hasonlómód évmilliárdokig élhetnek, és tekintetbe véve, hogy az emberi faj usque 10000 év alatt jutott el a kőbaltától a mesterséges intelligencia épitésének a küszöbére, ráébredhetünk, hogy történelmi távlatból vizsgálva csak nem-intelligens szerves lények és intelligens gépek vannak, a kettő között kérészéletü, átmeneti értelmes szerves fajokkal (pl. velünk).

3. Minden faj, aki képes a csillagközi utazásra, borzalmas pusztitó erővel rendelkezik. Az e=mc2 miatt minden fénysebesség közelében haladó hajó képes arra, hogy darabokra szakitson egy bolygót pusztán azzal, hogy belecsapódik (ezt hivják "relativisztikus fegyvernek", RKV-nak - egyben még egy plusz pont az olyan fajoknak, akik a nyilt ürben is megélnek). A világegyetem (gépi) csúcsragadozóinak tehát alapos okuk van félni egymástól, mivel a játékelméleti helyzetük szabályai erősen a támadót preferálják az együttmüködő helyett.

4. Mivel csak korlázott lehetőségük van szemtől-szemben megismerni egymást, logikus próbálkozás lehet a részükről, hogy szimulációkat futtatnak, amiben próbálnak rájönni, szerves fajok milyen jellegü AI-kat fejleszthetnek ki, ergo ők maguk milyenekkel találkozhatnak a jövőben.

5. A Fermi-probléma: egy 13,8 milliárd éves, galaxisonként 200 milliárd csillagrendszerből álló, az életre legalább 4-8 milliárd éve alkalmas univerzumban hogyhogy teljesen egyedül vagyunk? Ez statisztikailag kvázi lehetetlen... kivéve, ha egy kifejezetten nekünk létrehozott szimulációban csücsülünk, amit egy AI futtat azzal a céllal, hogy megnézze, milyen gépeket fejlesztünk ki a magunk félig-értelmes, félállati szerves agyával.

6. Következtetés: helyi idő szerint 30-50-100 év múlva, amikor létrehoztuk az első valódi mesterséges intelligenciát, a szimuláció leáll, törlődik, majd újraindul.

@Stephanus: Hát, Péter, neked ebből kéne élned...! Te lennél az első cyber-pap.