Ha valaki nem segít bajba jutott embertársán, etikai vétséget követ el. Ha életveszélyből volna módja kimenteni és nem teszi, jogi vétséget is elkövet. Eszünkbe sem jut az ilyen embert jónak nevezni.
Minden hívő, akinek megvan a mindennapi kenyere (kalácsa, kocsija), vagy felgyógyul betegségéből, az isteni gondviselésnek tulajdonítja. Ugyanakkor Isten mindenható. Volna módja mindenkin segíteni, de nyilvánvalóan nem teszi, az emberiség túlnyomó többségével nem teszi, a leggyötrelmesebb helyzetekből sem menti meg a földlakók sokaságát. Miért nevezzük hát Jóistennek? Miért tanítjuk a gyermekeinket a jóság fogalmának erre a torz alkalmazására?